20 éves szakmai gyakorlat

Találkozott már munkája során olyan szolgáltatóval, aki bizonytalan volt, akinek mindent küldözgetnie kellett és sokszor úgy érezte, hogy már majdnem Ön fizet azért a munkáért, amit Ön végzett el? Vagy hogy ennyi erővel, ennyi idő és energia befektetéssel, mint amennyit már a kezdő, rutintalan megbízottjába fektetett már szinte meg is csinálhatta volna és még ezért pénzt is adott ki?

Ismerjük jól ezt az érzést. Ha cégünket bízza meg a kalibrálással 20 éves gyakorlatunkkal, képzett rutinos munkatársainkkal ilyen problémákkal nem fog szembesülni.

Cégünket 2006 ban alapítottuk, de laboratóriumunk a Meolit kft. elődcégében már 2004 ben megkezdte működését. Az akkori laboratóriumunk még csak mindössze egy 16 m2-es kis helyiség volt, benne egy kispesti analóg betontörőgéppel, ami „bar”ban jelezte ki a törőerőt, egy adalékanyag (főleg kavics, homok, murva, porlódó dolomit, homokos kavics) osztályozó szitasorral és egy beton érlelő medencével. Ez a labor látta el a Thermix Beton (akkor még Szövetkezet) által 15 betonüzemben gyártott betonok minőségellenőrzését. A laboratórium az évek alatt jelentősen fejlődött és vizsgálólaboratóriumunk ma már 250 m2-en működik, 2007 óta akkreditáltan és jelenleg szinte az összes építőanyag vizsgálatot el tudjuk végezni beton, bitumen, aszfalt, kőanyaghalmaz anyagok esetén. Felépítettük talajmechanika- és geotechnika laborunkat, ezen kívül nagyon komoly infrastruktúra és szaktudást építettünk az épületdiagnosztika területén, ami ma már építési- és igazságügyi szakértői vélemények készítését is magába foglalja. Büszkék vagyunk rá, hogy jelenleg 38 betonüzem és 11 bánya üzemi gyártásellenőrzését végezzük el, ezen felül a tanúsításokban is aktívan részt veszünk. Kalibráló laboratóriumunkat is folyamatosan fejlesztettük, mely mára már az ország legnagyobb laborjai közé tartozik kalibrálási területi lefedettségben és az egyetlenek, akik nem csak kalibrálják a mérőeszközöket, hanem alkalmazzák/használják is a mindennapi gyakorlatban, így félszavakból is megértjük ügyfeleinket és gyakran nagy előnyt jelent, hogy a kalibrálandó mérőeszköz rendelkezésre áll a másik laborban, így össze tudjuk hasonlítani, ha kell. 20 év gyakorlat áll a hátunk mögött, így garantáltan nem kell attól tartania, hogy rossz kezekbe kerül a mérőeszköze.